Legnagyobb lakás átadások 2018-ban.

OSZD MEG TE IS!

Legnagyobb lakás átadások 2018-ban.

Legnagyobb lakás átadások 2018-ban.

Az idei évben a tavaly vagy tavalyelőtt elkezdett lakásfejlesztések tömegével készülhetnek el, ami több ezer új lakás megjelenését jelenti majd a budapesti piacon. A tervezett darabszámhoz képest azonban szinte biztos, hogy idén is lesznek csúszások és a 2018. IV. negyedévre tervezett lakások egy részébe 2019-ben tudnak csak beköltözni a leendő lakók.

 

A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is a XIII. kerületben épül, ahol a legtöbb projekt is megtalálható. A fejlesztők által szintén kedvelt XI. kerület áll a második helyen, de a VIII. és a IX. kerületben is sok lakás készülhet el idén. Aki Észak-Budán gondolkodik új lakás vásárlásában, annak a III. kerület nyújthatja a legnagyobb választékot, ahol több mint kétszer annyi lakás készülhet el idén, mint a II.-ban. Szintén említésre méltó a kínálat a XIV., a VII., a IV. és a X. kerületben, míg a XII. kerületben is több projekt épül, de ezek többnyire kisebb, 4-10 lakásos társasházak.

A legnagyobbak



2018-ban a legnagyobb átadás - a Budapesti Lakáspiaci Riport felmérése szerint - 531 lakással a IV. negyedévre ütemezett Corvin Átrium lehet, ami a Corvin Sétányon a Cordia fejlesztésében, két ütemben valósul meg. Második helyen a Biggeorge által épülő Sasad Liget 4. üteme áll, ott a III. negyedévre 299 lakást adhatnak át, de a további 5. és 6. ütemben még több száz lakás készülhet el 2019-ben. Szintén nagy fejlesztésnek számít a SISKIN Cégcsoport által épített Budai Bolero, ahol a 2. és 3. ütem részeként közel 300 lakás készül el 2018-ban, de az összes ütem összeszámolásával közel 900 lakóingatlant építenek. 250 feletti lakásszámmal van jelen két XI. kerületi projekt - Elite Park I. ütem 268 lakás, Tetris Ház I. ütem 267 lakás - melyeket a tervek szerint szintén év végén vehetnek birtokba a lakók. Mivel a IX. kerületi Allure Residence "C" ütemének átadása 2019 I. félévében történik meg, ezért a listában nem szerepel a projekt, de 530 lakással ez a fejlesztés is a legnagyobbak közé sorolható.


Budai Bolero Lakópark II.
, További információkért kattints a képre!


A mostani munkaerőpiaci környezetben viszont számos tényező van ami hátráltathatja az építkezéseket, így a jelenlegi sorrend év végéig még változhat is abban az esetben, ha egyik-másik projekt átadása 2019-re átcsúszik.

Hol mennyiért érdemes új lakást venni?



Az elmúlt évek áremelkedése és az eltérő árazású lakások között meglehetősen nehéz eligazodni abban a tekintetben, hogy mi az, ami még kedvező árúnak mondható és mi az, ami már túlárazott. Az alábbiakban azt mutatjuk meg, hogy az egyes kerületekben az új és a használt lakásoknál mi az az ár, ami a mostani piacon még kedvezőnek számít. Ehhez az új kínálat legdrágább harmadát figyelmen kívül hagyva néztük meg az olcsóbb kétharmad középértékeit, míg használt lakások esetében 2017 első 9 hónapjának átlagait.


Hol éri meg az új, hol éri meg a használt?

Azokban a kerületekben, ahol nincs nagy árkülönbség az új és a használt lakások között, érdemes új építésű lakásban is gondolkodni. Ebből a szempontból a két legjobb kerület - ahol egyben a legtöbb lakás is épül - a XI. és a XIII. Ezzel szemben főként a prémium lokációkban az új lakások ára akár kétszerese is lehet a használtaknak, amilyen például a XII. kerület.


Corvin Átrium by Cordia
, További információkért kattints a képre!


A népszerűnek számító VII., IX., XI. vagy XIII. kerületekben egy jó állapotú használt lakás 440-470 ezer forint közötti négyzetméteráron már jó vételnek mondható, persze az egyes kerületrészek között itt is nagyok a különbségek. Míg az új építésűek esetében a fent említett kerületekben mostanra a 600 ezer forint körüli négyzetméterár sem számít rossz ajánlatnak, a VII. kerületben a szűkös kínálat miatt az új lakások jelentős része 800 ezer forintnál is drágább négyzetméterenként.



Az olcsóbb és a drágább kerületekben az új és a használt lakások között nagyobb az árkülönbség, ami abból is adódik, hogy ezekben kevesebb lakás épül. A pesti peremkerületekben a használt, jó állapotú lakásoknál a 270-320 ezer forintos négyzetméterár már jónak mondható, azonban az új építésűek itt sem olcsók, 450-500 ezer forinttól lehet nézelődni.


Tetris Ház
, További információkért kattints a képre!


A legdrágább kerületekben viszont még nagyobbak a különbségek a használt és az új lakások között, mivel a fejlesztők a prémium elhelyezkedésnél a lakások minőségét is ehhez igazítják. Szinte egyáltalán nem látunk arra példát, hogy egy többszáz lakásos társasházat - ahol a másfél-két szobás lakások vannak többségben - az I., a II. vagy a XII. kerületben építsenek fel. Éppen ezért míg ezekben a kerületekben használt lakást akár 600 ezer forint környékén is lehet találni, az újaknál mostanra általános az 1 millió forintos négyzetméterár.


Sasad Liget 5.
, További információkért kattints a képre!


Lakásvásárlás előtt állva, azt kell tehát eldönteni, hogy a rendelkezésre álló összeg alapján egy olcsóbb kerületben - a városközponttól messzebb - vásárolnánk új lakást, vagy egy jobb elhelyezkedésű, de drágább kerületben veszünk használtat. A döntést az egyéni élethelyzetek és igények hozzák meg, de a jót, jó helyen, olcsón hármasból továbbra is legfeljebb kettőt választhatunk.

Az ingatlanpiac szárnyalása 2017-ben is folytatódott, de a gyors felívelés újfajta kockázatokat is hozott. Az építőipari kapacitással és a munkabérekkel kapcsolatos problémák miatt a projektek folyamatosan drágulnak, ami gyakran a fejlesztőket is újratervezésre kényszeríti. Ez azonban nem szab gátat a beruházásoknak, a következő években több tízezer új építésű lakás, félmillió négyzetméternél is több modern irodaterület, ezret meghaladó 4 és 5 csillagos szállodai szoba, logisztikai csarnokok és hatalmas új székházak - Telekom, MOL, OTP - készülhetnek el. Az 50 legbefolyásosabb ingatlanpiaci szereplő között most is jelen vannak a legnagyobb cégek képviselői, az ismert nevek mellé azonban egyre több új versenytárs zárkózik fel.